Trautenfels kastély

Here you can find content in other languages.

Ahogy múlik az idő…
…úgy lesznek a hegyek alacsonyabbak és a szikladarabok kerekebbek, a folyók mélyebb árkot vájnak maguknak, a tárgyak múzeumokba kerülnek, a jelentéktelen érdekessé válik, az elfeledett dolgok ismét láthatóak lesznek, a hétköznapi dolgok már különlegességnek tűnnek, a múlt kézzelfoghatóvá válik, az ember néhány dolgot újnak lát odakint.
Ahogy múlik az idő.

Liezen járás területének több mint a felét erdő borítja. Az embernek nagy mennyiségű fára volt szüksége a települések, a kézművesség és az ipar számára. A növekvő felhasználás során a természetes erdőt egyre inkább felváltotta az ember által telepített erdőgazdaság.

Az erdő világa 
Az erdő a növények és az állatok magasan fejlett életközössége. Az apró, talajon terjeszkedő növények, az erdei talaj élőlényei és egy sereg hasznos baktérium fontos szerepet játszanak a fejlődésében. Az egészséges erdőben állandó körforgásban vannak a tápanyagok. A fák felveszik a tápanyagot a gyökereiken keresztül, aztán lomb és tűlevelek formájában lehullajtva visszajuttatják a talajba. Ott mikro-organizmusok felbontják, és ismét bekerül a körforgásba.

Őserdő
A természetes formájában meghagyott erdőben számtalan különféle állat és növény található, amelyek különböző fejlődési szakaszban élnek egymás mellett. A lomb, a tűlevelek, elkorhadt ágak és fatörzsek hozzájárulnak a humuszképződéshez, és így a növények kialakulásához. Az élő fák és az elkorhadt fadarabok rengeteg élőlénynek biztosítanak kiváló életfeltételeket. Egy őserdei óriásfa halála és szétbomlása az új élet keletkezésének legfontosabb előfeltétele. Így ér körbe az élet és a halál közötti örök körforgás.

Kultúrerdő
Az ember beavatkozása a jobb felhasználhatóság kedvéért gyakran egységessé tette a fák kor-szerkezetét. Ezért az ilyen erdő csak kevesebb növénynek és állatnak tud életteret nyújtani. A fakoronák összezáródó teteje túl kevés fényt enged be a talajon növekvő különböző növényekig. Manapság mindinkább teret nyer a telepített erdőkben is a természethez közeli erdőgazdálkodás – az egyes fatör-zseket használják fel, nincs teljes irtás, a fény lejut a talajig, lehetséges a fajtákban gazdag, természetes megújulás.

Fakorszak
A kő és az állati nyersanyagok mellett a fa a legrégebbi alapanyag az emberiség számára. A fa felhasználásának kezdetén a természetes növekedési formák felhasználása és megmunkálása állt. Idővel az ember egyre bonyolultabb

A hegyképződés, az elgleccseresedés és az elporladás évmilliók során formálták az Enns-völgyet. Az emberiség csupán néhány évszázad alatt változtatta meg a tájat az erdőirtással, lecsapolással és beépítéssel. A természet és a kultúra folytonos változó hatása nyomja rá bélyegét a völgyünk képére.

Az Enns-völgy mezőgazdasága
Az Enns-völgy mezőit a XX. század közepéig gyakran elöntötte az árvíz. Csak kevés és gyenge minőségű szénát produkáltak. Az Enns szabályozása és a völgyfenék lecsapolása után aztán bizonyos különösen kedvező fekvésű helyeken lehetségessé vált itt még a gabonatermesztés is.

Folyó vizek, ártéri erdők 
A folyó vizek által időnként elöntött területeket ártéri vizes rétnek nevezzük. A magasabb partsávokban ártéri erdők tudtak létrejönni. Az emberi beavat-kozás ellenére, az Enns mentén még maradtak ilyen erdők.
 

Állóvizek – tavak, tópartok
Számos növény kifejlesztett olyan stratégiát, amellyel fennmaradhat a vízben. Lemerülve, vagy a víz felszínén élnek, gyökeret eresztenek, vagy szabadon úsznak. A sekély partokat általában nádas növi be.

Haris
A haris egykor nagyon elterjedt költőmadár volt a lapályos mezőkön és a folyóvölgyekben. Mivel természetes élettere nagyon beszűkült, mára már a kihalás veszélye fenyegeti.

Nedves- és alom-rétek
Ezek a rétek a láperdők kiirtása, vagy a sík mocsarak lecsapolása után keletkeztek. Csak egyszer, ősszel kerülnek leka-szálásra, ami számos mocsári növény fennmaradását biztosítja. A tápanyagban szegény szénát istállók almozására használják.

Síklápok és fellápok
Ahol a talajvíz közel ér a föld felszínéhez, ott síklápok keletkezhetnek. A növényi részek nem rothadnak el teljesen, tőzeg képződik. A fellápoknál ezek lencseformájúan felpúposodott tőzegtestek. Ellentétben a síklápokkal, itt a növények gyökerei már nem tudnak leérni a talajvízig.

Lejtős erdők 
A talajviszonyoktól függően az Enns völgyében különböző erdők alakultak ki. A meszes talajon előszeretettel telepszik meg a bükk, a lucfenyő és a jegenyefenyő. A Tauern felőli oldal szilikátos talaján elsősorban lucfenyős és jegenyefenyős erdők nőnek. A maga-sabban fekvő területeken a lucfenyő mellett főként vörösfenyőt találunk.

Erdőhatár 
Az 1900 métertől 2000 méteres tengerszint feletti magasságig lévő erdőhatárig az erdők egyre ritkásabbak lesznek, az alpesi régiót a cirbolyafenyők és a törpefenyők jellemzik. Az intenzív alpesi gazdálkodás miatt az erdőállományok szellősebbé váltak.

Füves és törpecserjés rónák az erdőhatár fölött
Az erdőhatártól felfelé már csak a törpe-cserjék, lágyszárú növények, algák és zuzmók tudnak megélni. Ezért a szegényes talaj és a zord, viharos klíma felelős.

A hegycsúcs vidékének sziklásés romtalaj-mezőségei 
Még a sziklák és a törmelékkúpok legkisebb hasadékaiban is meg tudnak még gyökerezni növények. A folyton csu-
szamló, omladozó törmelékkúpokon is fel lehet fedezni virágos növényeket, vagy mohaféléket. A csupasz sziklákon már csak algák és zuzmók telepednek meg.

Kőzetek az Enns-től északra és délre 
Az Enns-völgy a földkéreg egy nagy kiterjedésű kelet-nyugati zavar-vonalát követi. Az alaktanilag ellentétes északi Kalkalpen kőzetegységet is elválasztja a délen lévő Alsó-Tauern paláitól és gnejszkőzetétől. Az északi Kalkalpen kőzetében található fosszíliák megmutatják, hogy a tengerfenéken képződtek. Az évmilliók során folyton változott a tengerek mélye. Az ammoniták a mély vízre, a korallok és a tengeri liliomok pedig a sekély vízre utalnak, amit átjárt a fény. A vulkanikus szürke kavics övezetének pala és gnejszkőzete, és az Enns-től délre fekvő Niedere Tauern (Középső Alpok) homokos és agyagos lerakódások-ból keletkeztek, nagy nyomás és magas hőmérséklet hatására. Eközben néhány helyen szép ásványok képződtek.

A természetben sok mindent találunk szépnek. Az észleléssel ezek jelentőséget nyernek. Azonban azt a vágyat is felébresztik, hogy formáljuk személyes környezetünket.

„Tulajdonképpen minden szép, amire szeretettel tekintünk.“
(Christian Morgenstern)

Pillantás a Grimming-re
Nehéz leírni, hogyan élik meg az egyes emberek a táj szépségeit. Még nehezebb szavakba önteni egy táj képét, hiszen végtelen, bizarr és változatos. De mindenképpen kell hozzá az, hogy az ember időt szánjon a szemlélődésre egy nyugalmas tájon, és csendesen elidőzzön ott.

Népművészet 
A használati tárgyak sokszor nem csupán hasznosak. „Szépre” készítik őket, és ki vannak díszítve. Ehhez gyakran választott motívumokat szolgáltat a természet, a geometriai formák, a vallási jelképek, és a mindennapi élet ábrázolásai. A szép „Díszítő” ezeket a múzeumok gyűjteményeinek kedvelt darabjává is tette.

A XVI. században a katolikus Felső-Stájerországban elterjedtek Luther Márton tanai. A lakosságnak több mint 80%-a az új vallás felé fordult. Az 1599-ig virágzó protestáns élet az ellenreformáció ideje alatt erőszakos elnyomás alatt volt. Ennek ellenére az evangélikus vallás titokban fennmaradt az 1781-es Tolerancia-rendeletig.

A Neuhaus-i evangélikus templom
Az Enns-völgyi evangélikusok egyik központja a Neuhaus-i templom volt. Egy mindössze 25 évig tartó rövid virágzás után 1599-ben földig rombolták. 1992-ben az archeológusok feltárták az alapfalak maradványait. A terület ma emlékhely, amely gyalogosan egy negyedóra alatt elérhető a kastélytól.

Parázs a hamu alatt
Sok protestáns az ellenreformáció után is titokban hű maradt a hitéhez. Az evangélikus tanítás lényeges eleme Isten szava. Ezért a titkos házi áhítatok középpontjában a Biblia és más írások értelmezése állt. Az evangélikusok gondosan megválasztott rejtekhelyeken őrizték a tiltott könyveket.

Zarándokutak a Szűzanyához 
Az ellenreformációval a katolikus egyház vallási élete alaposan megújult. Ennek a szellemnek a kifejeződése a zarándok-utak és körmenetek megszaporodása volt, különösen a Máriához kapcsolódó szent helyek irányába. Az egyház ezzel tudatosan kihangsúlyozta a különbséget a protestáns tanokhoz képest, amely alapvetően elutasította a zarándoklást.

A helységekben a fogadó a társasági élet középpontja. Itt tárgyalják meg az újdonságokat, megbeszélik a napi témákat, ünnepségeket tartanak és üzleteket bonyolítanak.

A fekete cimboráról 
A vadászat 1848-ig a nemesek privilégiuma volt. A szükség és a vadászszenvedély sok férfit arra hajtott, hogy orvvadásszon, azaz tiltott vadászatot űzzön. A vadorzás nem csupán kaland volt, hanem gyakran létfontosságú volt ahhoz, hogy a nagy családjukat táplálékkal láthassák el. A “fekete vadász” a népesség széles körének titkos csodálatát élvezte.

A kisember vadászata
1579 óta a Salzkammergut-ban engedélyezett volt az énekesmadarak befogása. Ez a lépvesszővel és hálóval folytatott vadászat a keresztcsőrű fenyőmadárra, a tengelicére, a pirókra, a csízre, a csonttollú madárra és a fenyőpintyre korlátozódott. A madarakat a tél folyamán
a házban tartották és szeretettel gondjukat viselték. Nyilvános kiállításokat rendeztek, ahol a legszebb példá-nyokért díjat lehetett elnyerni. 1992 óta Stájerországban már nem adnak enge-délyt énekesmadarak befogására.

A törzsvendéglő 
Számos csoportnak és egyesületnek van saját törzsvendéglője. A törzsasztal gyakran meg van jelölve a testület, vagy az egyesület jelével. A megnyert versenyek díjai és az egyesületet ábrázoló fotók tanúskodnak az egyesületi eseményekről.

Zene és tánc
Különleges események alkalmából mu-zsikusok játszottak talpalávalót a tánc-hoz. A legkedveltebb hangszer a citera, a hegedű, a harmonika és a furulya volt. A vendéglői szobákban többnyire lógott is a falon néhány hangszer. Néha a vendégek spontán játszani kezdtek rajtuk.

Hűtés természetes jéggel
Az elektromos hűtőszekrények feltalálása előtt az élelmiszereket csak természetes jég segítségével lehetett hűteni. Az első hűtőszekrényeknek még voltak rekeszeik, amelyekbe a jégtömböket lehetett tenni, ezeket azonban újra és újra után kellett tölteni.
A hideg évszakban a férfiak jégfűrésszel tömböket vágtak ki a befagyott tóból. A jeget kampókkal húzták ki a vízből. Jól szigetelt természetes pincékben tárolva a tömbök még a nyáron is kitartottak.

A ruhák védenek, vonzanak, taszítanak, melegítenek, hűtenek, ékesítenek, elvarázsolnak, megigéznek, elcsábítanak, átalakítanak, biztonságot adnak, összezavarnak, tanúskodnak, elbizonytalanítanak, elrejtenek….
 

Védelem és jelzés
A növényeket, állatokat és embereket természetes burok borítja. Ez meg van határozva az élőlények „felépítési tervében”, az állatok és növények esetében pedig ennek gyakran jelzésértéke is van. Csak az ember kénytelen ruhákat készíteni magának ahhoz, hogy további védelme legyen. Ezeknek változatos formákat és jelentéseket ad.
 

Népviseleti gyűjteményünkből 
A viselet (Trachten) tulajdonképpen azt jelentette, hogy „az, amit viseltek“. Az öltözékeket a társadalmi és gazdasági viszonyok határozták meg. A XIX. századig tájvidéki különbségek alakultak ki. A XX. században újra felfedezték a hagyományos viseleteket. Ezeket a kor ízlésének megfelelően átalakították, és az egyes régiókra jellemző érvényes népviseletté nyilvánították. A legtöbb ruhát addig hordták, amíg teljesen el nem kopott. Az elhasznált, régi vasárnapi kimenőruhákból később gyakran hétköznapi öltözet lett. Ezért sok múzeumban –így a mienkben is – csak egyes ruhadarabok láthatóak, illetve néhány értékes, hagyományos ünnepi öltözet található.

A nappal és az éjszaka, a nyár és a tél meghatározzák az emberek, az állatok és a növények életét. A paraszti élet harmonikusan igazodott az évszakok váltakozásaihoz – az iparosodás előtt még jobban, mint manapság. A nappalok hosszúsága és a növények növekedése úgy határozta meg, hogy a nyári félévet a hosszú, kemény munkanapok jellemezték. Télen aztán több idő jutott a társasági összejövetelekre és a hagyományok ápolására.

Az alpesi mezőgazdaság 
A hegyvidékeken élő parasztok életének alapja az állattenyésztés volt. Gabonát csak saját használatra termesztettek. A szénakaszálás és a gabona betakarítás ideje alatt a paraszti lakosság gyakran napi 17 órát dolgozott.

A bányászat és az érc feldolgozása a kohókban a XIX. századig fontos kereseti forrást jelentett a lakosság számára. A fejtés és a föld számtalan kincsének feldolgozása előremozdította a régió gazdasági fejlődését, és egészen jelentősen meghatározta a terület kulturális megjelenésének képét.

Korai nyomok
A rézkohósítás számos maradványa arra utal, hogy a Paltental jelentős bányász-vidék volt. Egyszerű olvasztókemencékben már az időszámításunk előtti 3. században olvasztottak itt ki rezet, amelyet aztán bronztárgyak készítésére használtak fel.

Föld alatti kiművelés
Az ezüst, réz és vas kinyerésének lehetősége a XIV. század óta sok embert vonzott a hegyekbe – mindenekelőtt a Schladminger Tauern-be és az Öblarn közelében lévő Walchengraben-be. A bányászok egyszerű szerszámokkal vájták ki a tárnákat és aknákat. A nehéz terhükkel való fel- és alászálláshoz meredek létrafákat használtak.

A nyersanyagtól a késztermékig
A XX. század közepéig a kohókban kiolvasztott vasat még kovácsműhelyekben dolgozták fel. Ehhez nagy mennyiségű faszénre volt szükség a kovácskemence üzemeltetéséhez, valamint a víz erejére a kovácspörölyök meghajtásához.

A só kitermeléséről
A „fehér arany” a korai XII. század óta biztosít jólétet az Ausseerland vidékének. A hegyből a víz segítségével kioldott só (a „sólé”) ma egy csővezetéken át folyik további feldolgozásra a felső-ausztriai Ebensee sófőző üzemébe.

A sófőzésről 
A sóoldatot hatalmas főzőüstökben felforrósították. A sóüzemi munkások az elpárolgás után kikristályosodott sót az üst szélére húzták. A kaparó lapáttal beletöltötték a sót a tartályba és a döngölővel ledöngölve összesűrítették. Három óra elteltével a sótömböt ki lehetett borítani, kiszárítani és tárolni.

Betekintés a bányászok életébe 
A bányászok gyakran csak a hétvégére tudtak hazatérni a völgybe, a családjukhoz. A földfelszín alatti munka és a közös szállásokon való élet elősegítette bennük az összetartozás érzését és a hivatási öntudatot. Ezt tükrözi a viseletük, a hitük és a szokásaik.

Az emberek kunyhókat, házakat és istállókat építettek maguknak, hogy élni és gazdálkodni tudjanak. Ezeknek a kialakítását a földrajzi fekvés, a rendelkezésre álló anyagok, a technikai lehetőségek és a kézműves képességek, valamint az igények és az anyagi helyzet határozták meg. Azért, hogy megvédjék magukat az ítéletidőtől és a rossz szellemektől, az emberek olyan tárgyakkal és jelekkel biztosították életterüket, amelyektől a szerencsétlenségek elhárítását várták. Az állatok egy része is olyan lakóhelyet épít magának, amely megvédi őt az ellenségeitől és a zord időjárástól, és ahol fel tudja nevelni az utódait.

A Liezen járásban jellemző majorok 
A felső Enns-völgy területén a nagy, lapos tetejű, páros porták a jellemzőek. A középső Enns- völgy és az Ausseerland képét a kisebb házak határozzák meg, amelyeken meredekebb tető van, és több melléképülettel is rendelkeznek.

A füstös szoba
Egészen a XIX. századig nagyon elterjedt volt az Enns-völgy parasztházaiban az úgynevezett „füstös szoba”. Főző-, lakó- és dolgozó helyiségnek használták, néha hálószobának, sőt, akár a kisebb állatok elhelyezésére is. Fontos ismerte-tőjele a kettős tüzelőhely, a nyitott tűzhellyel és a sütőkemencével. Mivel nem volt kémény, a füst megtöltötte a helyiség felső negyedét, és aztán a szobaajtó feletti nyíláson távozott.

Védekezés a csapások és veszélyek ellen 
Az emberek hisznek a természet törvényeivel nem megmagyarázható erők hatásában. Bizonyos dolgoknak, jelek-nek, szavaknak, vagy cselekvéseknek különleges, védelmező erőt tulajdonítanak, amely hatással van az életükre és a környezetükre. Katasztrófákat és szerencsétlenségeket akarnak elhárítani vele, a boldogulást és a szerencsét pedig odavonzani.

A méhkasokról 
A vad méhrajok kihalt fákban, vagy sziklarepedésekben éltek. Azért, hogy könnyebben hozzáférhessen a mézhez, az ember lakóhelyet épített a méheknek. Az Enns-völgyben ezek fa méhkasok, vagy szalmakosarak voltak. A faházikókat gyakran színpompás festmények díszítették.
 

A cselédek életéből 
A cselédek életük nagy részét idegen portákon töltötték. A saját ház és család többnyire elérhetetlen álom maradt számukra. Kevéske tulajdonuk gyakran elfért egyetlen szekrényládában. Ennél többet nem tudtak összegyűjteni dolgos munkában eltöltött életük során.

Liezen járásban ma több mint 700, részben megmunkált alpesi legelő van. Gyakran akár tízórányi gyalogútra fekszenek a tanyától. Az alpesi legelők a nyár folyamán önálló gazdálkodási területet jelentenek. Ezeken mindig is szinte csak a nők végezték a munkákat. A nyári időszak alatt a havasi pásztorasszonyok a felelősek a parasztok jószágaiért, és ők dolgozzák fel a tejet vajjá és sajttá.

A havasi kunyhók 
Miután a havasi legelők nagyon messze fekszenek a tanyától, szálláshelyek építésére volt szükség. Ehhez a közvetlen környékről származó követ és fát használtak. Az alpesi házikók építési módja hasonlított a völgyben álló portákhoz.

Állatok 
A teheneket általában csak a fejéshez hajtották be az istállóba. A kolomp az állatok csalogatására szolgált, a karikás botot a terelésükre használták. Mivel a tehenek csupán rövid ideig tartózkodtak az istállóban, csak kevés trágyát potyogtattak, amit a pásztorasszonyok hamar kitakarítottak.

Tej 
A pásztorasszonyok a fejés után megszűrik a tejet, és tejes-kádakba öntik, hogy felfölöződjön. Egy idő után a lefölözött tejtől elválik a tejszín. A kiöntéskor a pásztorasszonyok a tej-színfogóval tartják vissza az edényben a tejszínrétegeket.

Vaj 
A pásztorasszonyok addig köpülik az enyhén megsavanyodott tejszínt a vajashordóban, amíg az egy csomóba áll össze. A vajat formázóba préselik, vagy nagyobb, díszes, feltekert vaj-rolókat készítenek belőle.

Steirerkas 
A savanyított lefölözött tejet rézüstben, hevítéssel összefuttatják. Ettől a kazein kicsapódik, és szűréssel elválasztják a tejsavótól. A pásztorasszonyok ehhez speciális lecsöpögtetőt, szűrőkendőt és sajtárt használnak. Jól kinyomkodják a morzsalékos túrót, sóval és borssal fűszerezik, és egy formába, a Kaskee- be töltik. Kiszáradás után a sajtnak még egy-két hónapig érlelődnie kell, míg elnyeri jellegzetes aromáját.

A pásztorasszonyok élete 
A rájuk bízott felelősségnek köszön-hetően a pásztorasszonyok különösen nagy tiszteletnek örvendtek a tanyákon. A havasokon szabadabban éltek, mint a völgyben, mert nem voltak kitéve a falusi közösség társadalmi ellenőrzésének. Ez fogalmazódik meg abban a mondásban is, miszerint: „Fenn a hegyekben nincs bűn, minden romlatlan”.

Tejszínfogók 
A pásztorasszonyok számos eszközét, mindenekelőtt a tejszínfogókat áldást jelentő jelek, vagy alpesi ábrázolások díszítik, néha geometriai minták is. A legények általában szerelmük jeléül ajándékoztak ilyeneket a pásztorlányoknak.

Vajformázó 
A vajat ötoldalú összecsukható formázóba nyomták bele, amitől olyan vajdarabok jöttek létre, amelyeknek öt oldala ki volt díszítve. A vajkoronggal a pásztorasszonyok a nagy, ovális darabokból feltekert rolókhoz való vajat díszítették.

Hazatérés a havasi legelőkről 
A rövid alpesi nyár túl gyorsan eltelik. Hálából a boldog és balesetmentes időszakért, a völgybe való hazatéréskor színpompásan felékesítik az állatokat.

Változások a gazdálkodás nyomán 
Az alpesi régiók fokozott kihasználása során az ember kiirtotta ezeket az egykor hegyi erdők által borított területeket. Az eredetileg itt élő fajok, mint például a gyűrűsrigó és a fenyves-szajkó mellé az olyan kultúrakövető madarak is társultak, mint a barázdabillegető és a házi rozsdafarkú madár.
 

A szénahúzás télen
A takarmány egy részét meredek, nehezen megközelíthető hegyi mezőkön kaszálták le, és kazlakba rakták. Télen aztán elszállították ezeket. Kötéllel és hasábokkal nagy bálákat kötöztek a férfiak. Ezzel a nehéz teherrel a hátukon lecsúsztak a meredek lejtőkön a völgybe. A sík terepen szénahúzó deszkákat fektettek a rakomány alá, hogy jobban csússzon.

Az agancsból készült bútorok a XIX. században voltak nagyon divatosak. Josef Lamberg gróf alighanem egy környékbeli mesteremberrel készíttette el ennek a vadászszobának a berendezését. Különös ismertetőjegye az aprólékos, mozaik-szerű kidolgozás.

Az utolsó nemesi származású tulajdonosok
1878-tól 1941-ig a Trautenfels kastély a Lamberg család tulajdonában volt.
Ebben az időben a kastély újból felvirágzott – nagystílű renoválásán túl egy új felhajtó is épült hozzá és központi fűtéssel lett ellátva. Anna Lamberg grófnő 1941-ben a tulajdont gazdasági nehézségek miatt eladta a Német Birodalmi Postának.